A gyermekek és fiatalkorúak védelme a magyar médiajogban

Dolgozatomban egy aktualitásánál fogva megkerülhetetlen, rendkívül szerteágazó, nehezen kezelhető problémát szeretnék érinteni: a gyermekek és a média kapcsolatát. Időszerűsége és fontossága miatt a gyermekeknek a média és a reklámok ártalmas hatásaival szembeni védelme a nemzetközi médiajognak is állandóan napirenden lévő témája, így természetesen hazánkban is több rendelkezés foglalkozik ezzel a problémakörrel- ezek bemutatásával szeretném érzékeltetni a jelenlegi hazai jogi környezetet, utalva néhány idekapcsolódó megoldatlan problémára is.

Annak oka, hogy az utóbbi időszakban a gyermekek védelme a médiajogban is különös figyelmet kapott, több tényezőben is kereshető: durva, erőszakos, brutalitást, trágárságot, szexualitást hangsúlyozó elemek felerősödése a műsorokban, káros, negatív magatartásminták közvetítése, a reklámok egyre erőszakosabb direkt marketingpolitikája a gyermekek, mint új fogyasztói kör megnyerése érdekében, a gyermek-pornográfia terjedése az Interneten stb.

Sorolhatnánk még tovább a felmerülő problémákat és a megoldandó kérdéseket, melyek a jogalkotókat is egyre hatékonyabb, és részletesebb gyermekvédelmi szabályok kidolgozására ösztönzik, de ezek többnyire közismertek, és sajnos nap mint nap magunk is szembesülünk velük.

A nemzetközi jogban több helyen is találkozhatunk a gyermekek alapvető jogaival és védelmével foglalkozó joganyagokkal; csak hogy néhányat említsek a legfontosabbak közül: a gyermek jogairól szóló genfi nyilatkozat, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a gyermekek jogairól szóló New Yorki egyezmény. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. De pl. kifejezetten az audiovizuális szférával foglalkozik az Európai Unió zöldkönyve, melyben az audiovizuális és információs szolgáltatásokhoz kapcsolódóan fogalmazódnak meg a gyermekek és az emberi méltóság védelmét célzó gondolatok.

Az Európai Unió tagállamai a közösségi jogszabályok keretein belül nemzeti sajátosságaiknak megfelelően rendelkezhetnek a gyermekek védelméről, lehetőséget kapnak arra, hogy olyan rendszert építsenek ki, mellyel hatékonyan biztosítani tudják a kifejezés szabadságának megsértése nélkül a gyermekek védelmét is.

Magyarország a jogharmonizáció során mind a gyermekvédelmi, mind a média jogszabályokat fokozatosan az Európai Unió elvárásaihoz igazította.

Alkotmányunk a gyermekek és az ifjúság alapvető jogaként deklarálja a testi szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet, melyet az állam és a társadalom köteles számukra biztosítani. Ezen az alapvető jogon alapul a gyermekek jogairól szóló 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett New Yorki Egyezmény, és az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, az ún. gyermekvédelmi törvény.

Ezek a törvények már külön említést tesznek a gyermekek és a média, a tömegkommunikáció kapcsolatáról, a média szerepéről is.

A New York-i Egyezmény gyermeknek tekinti a 18 éven aluliakat, akiknek alapvető jogai között sorolja fel a vélemény-nyilvánítás szabadságát, ami magában foglalja mindenfajta tájékoztatás és eszme kérésének, megismerésének és terjesztésének szabadságát is. Ezen felül külön hangsúlyozza a tömegtájékoztatási eszközök kiemelt szerepét abban, hogy a gyermek hozzájuthasson a szociális, szellemi és erkölcsi jólétét előmozdító, fizikai és szellemi egészségét biztosító tájékoztatáshoz.

Ekkor még csak a kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, illetve súlyosan ártalmas műsortartalmakat nevezte meg a törvény. A súlyosan ártalmas műsor nem volt közzétehető, míg az ártalmasak csak 23. 00 és 5.00 közötti idősávban elhelyezve voltak sugározhatóak, azzal a megkötéssel, hogy ártalmasságukra a műsor előtt fel kellett hívni a közönség figyelmét. A felhívás módját a törvény nem határozta meg.

Ezen felül, ha egy műsor erőszakos vagy más módon a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatásokat tartalmazott, arra a műsor bemutatása előtt a közönség figyelmét fel kellett hívni. Korhatár kikötés nem szerepelt a törvényben, viszont határozottan megtiltotta

a kifejezetten kiskorúaknak szánt műsorokban erőszakos magatartást követendő példaként megjelenítő képek vagy hangok közzétételét.

Az irányelv értelmében a műsorszolgáltatók által nyújtott televíziós adások nem tartalmazhatnak olyan műsorokat, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak fizikai, értelmi vagy erkölcsi fejlődését különösen olyanokat nem, amelyek pornográfiát vagy indokolatlan erőszakot tartalmaznak.

Ez a szabály olyan műsorokra is kiterjed, melyek valószínűleg károsítják a kiskorúak fizikai, értelmi, vagy erkölcsi fejlődését, kivéve, ha az adásidő megválasztásával vagy más technikai intézkedéssel biztosítható, hogy azokat kiskorúak nem hallhatják vagy láthatják. Azaz vagy kódolt adásként kerülnek leadásra, vagy pedig biztosítani kell, hogy

- a műsor előtt akusztikus figyelmeztetés szerepeljen

-vagy a műsor azonosítását időtartama során egy vizuális jelkép jelenléte lehetővé tegye.

Az irányelv nem részletezi, hogy mit ért súlyosan károsító és mit valószínűleg károsító műsorszámon, ezek kritériumait a nemzeti jogalkotás feladata meghatározni. A közösség intézményei csak a nemzetek közötti arányosságot ellenőrzik. Ennek megfelelően a nemzeti jogszabályok eltérőek.

Mi a francia mintát vettük alapul, ahol 5 kategóriába sorolták be a műsorokat. Ugyanezt vették át pl. Belgium vallon részén, Görögországban, illetve Lengyelországban is. Más országok általában egyszerűbb modellt alkalmaznak, de vannak olyanok is, ahol eleve tartózkodóbbak a műsorok kategorizálásával szemben.

A 2002. évi XX. törvény a rádió és televízió műsorokat 5 kategóriába sorolta. Az a műsorszám, amely korhatár nélkül megtekinthető, az I. kategóriába kerül, amelyik tizenkét éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a II. kategóriába kell sorolni. A hármas kategóriába azok a műsorszámok tartoznak, amelyek alkalmasak a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, közvetett módon utalnak erőszakra, illetve szexualitásra, vagy meghatározó elemük az erőszakos módon megoldott konfliktus. Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, a IV. kategóriába kell sorolni, azt pedig, amely a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására alkalmas, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, az V. kategóriába.

A műsorok besorolását a műsorszolgáltatók végzik.

Az I-es kategóriába tartozó műsorokat nem kell ellátni semmilyen jelzéssel, és bármikor leadhatóak, az ötös kategóriába került tartalmak leadása tilos. Így marad három kiemelt műsorkategória, melyeknél a műsorszám közzétételének kezdetekor közölni kell azok minősítését, emellett a kategóriájuknak megfelelő jelzést piktogram formájában a képernyő valamelyik sarkában is meg kell jeleníteni úgy, hogy az a műsorszám teljes időtartama alatt látható legyen.(Kivéve a rádiónál, hiszen itt értelemszerűen csak akusztikus figyelmeztetés lehet)

A fentiek alapján a médiatörvény az akusztikus figyelmeztetés és a piktogram együttes alkalmazásával összekapcsoltan alkalmazza az irányelvben vagylagosan rögzített feltételeket.

Ezen túlmenően a törvény a III-as és a IV-es kategóriánál még idősávot is alkalmaz. A III. kategóriába sorolt műsorszám- megfelelő jelzéssel ellátva-21.00 és 05.00 óra között, míg a IV. kategóriába sorolt műsorszám, csak 22.00 és 05.00 óra között tehető közzé. Tekintettel arra, hogy a műsorszolgáltatók milyen tartalmú műsorokat sugároznak a II. kategória jelzésével - olykor persze egyébként is rossz besorolással - talán ehhez is célszerű lenne idősávot rendelni, pl. ha csak 20.00.tól 5.00 óráig lennének sugározhatóak, ebben az esetben egészen 20.00 óráig nem is lenne szükség a műsorokon a piktogram megjelenítésére. Ekkor elegendő lenne csak ennél a kategóriánál végig feltüntetni a piktogramot, míg a másik két kategória esetében csak a műsor elején, hiszen a kései kezdés már eleve jelzi, hogy nem gyermekeknek szánt műsorról van szó.

A törvény nem részletezi a kategóriákba-sorolás és a vizuális jelzés megjelenítésének feltételeit, ennek kidolgozására az Országos Rádió és Televízió Testületet (továbbiakban: ORTT) hatalmazta fel. Ennek az ORTT 1494/2002. sz. határozatában tett eleget. A Határozat részletesen körülírja, hogy az egyes kategóriákba milyen műsorszámokat kell besorolni, megszabja a műsor előtt és közben alkalmazandó jelzéseket, illetve a minősítés közlésének módját. A figyelmeztetést nem csak hangban, hanem legalább 3 másodperces időtartamban legalább a képernyő 50%-át lefedő képernyőszöveg megjelenítésével is közölni kell. A piktogrammok pontos kritériumait is megadja: ezekkel a sárga és piros karikákkal találkozhatunk a képernyőinken.

A műsorok előbbi klasszifikációját sokan támadták. Az egyik támadási ok a sárga és piros karika megjelenítésének zavaró hatása volt, a másik az irányelvben található „or” vagy szócska helyett az „és” alkalmazása. Felmerült az is, hogy ha már együtt alkalmazzuk az akusztikus figyelemfelkeltést és a piktogrammot, akkor talán nem kellene végig megjeleníteni a piktogrammokat, hanem csak a műsor elején. Van, aki az egész besorolást értelmetlennek tartja, mondván, hogy ezzel csak felkeltik a gyermekek érdeklődését, hogy itt valami olyan következik, ami számukra tiltott, és csak azért is megnézik. Az ORTT. határozatának visszásságát hirdetők oly módon próbálták erre a figyelmet felhívni, hogy olyan műsorok ellen is panaszt nyújtottak be, mint pl. az Egri Csillagok c. film, ami –szerintük- figyelemmel az ORTT határozatában foglaltakra, akár az ötös kategóriába is besorolható lenne.

Nehéz ebben a kérdésben okosnak lenni. Tény, hogy sok műsor tartalma olyan mértékben eldurvult, a színvonal olyan mértékben csökkent, hogy igen nehéz, főleg a kereskedelmi csatornákon olyan műsort találni, ami elé nyugodt szívvel le lehet egyedül ültetni egyedül a gyerekeket. Itt jön a sokat hangoztatott mondat, hogy inkább ne is tévézzenek, hanem mozogjanak, levegőzzenek, a szülő pedig figyeljen a gyerekére, tartsa távol a káros műsoroktól, de tekintve a nézettségi adatokat, a gyerekek igen nagy százalékánál ez csak utópia. A tények azt mutatják, hogy a problémás, sok nézői panaszra okot adó, gyakran az ORTT által is elmarasztalt műsorokat, pl. a valóság-show-kat, beszélgető-show-kat nagyon sok gyermek követi figyelemmel.

A valóság-show-khoz kapcsolódó súlyos problémaként merül(t) fel a műsor helytelen kategorizálása, és ennek következtében nem megfelelő időben történő sugárzása. A kora esti órákban meztelen emberek szaladgáltak a képernyőn, szexuális témákról beszélgettek, illetve a műsorszolgáltatók olyan jeleneteket vágtak be, melyeket inkább IV. kategóriába kellett volna sorolni, vagy közzé sem lehetett volna tenni. Később ugyan az adásidő későbbre tolódott, de az előzetesben gyakran jelentek meg olyan képek, amelyeket tartalmuk miatt abban az időben nem lehetett volna megmutatni. Sőt, volt olyan eset, hogy maga a műsorvezető hívta a gyerekeket macival integetve, hogy nézzék a műsort, mert az nekik is szól. Ezekre a műsorokra jellemző még a torz magatartásminták közvetítése is pl. a játékosok feladatai olykor kirekesztőek, megalázóak, ami a serdülőkorú gyermekeknél egyébként is meglévő szorongástól, kitaszítottságtól való félelmet erősíti. Ugyanakkor gyakori a trágárság, uralkodnak a nívótlan, tartalom nélküli beszélgetések, így nem csoda, hogy ezek a műsorok számtalan lakossági panaszra adnak okot.

Másrészt viszont-és ez is tény- igen nagy tömegeket vonzanak, ezért óriási bevételt jelentenek a csatornának, így az ORTT hiába szab ki bírságot, a magas bevételből bőségesen futja, vagy hiába függeszti fel a testület egy időre műsorszolgáltatást, a műsorszolgáltató kéri a bíróságtól a közigazgatási határozat felülvizsgálatát, és ezzel máris elodázza a probléma gyors megoldását.

Mivel ezek a show-műsorok a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések megsértésén túl még számos jogi problémát vetettek fel, az ORTT külön kerekasztal-beszélgetést hívott össze az ilyen típusú műsorokkal kapcsolatban felmerülő problémák kezelésére. (Portugáliában pl. odáig fajult a helyzet, hogy majdnem a műsorszolgáltató frekvencia-engedélye került veszélybe egy valóság-show kapcsán.)

A beszélgető-show-k, magazinműsorok esetében is hasonló problémákkal találkozhatunk: szexuális kérdések feszegetése, extrém sorstragédiák, durva jelenetek, szextelefon stb. szerepelnek beszélgetési témaként, öngyilkossági kísérlet vagy más szorongásra okot adó képjelenetek kerülnek adásba, mind-mind olyan időpontban, amikor az iskolából hazakerülő gyerekek a televízió elé ülhetnek.

A kategóriák megjelenítése önmagában természetesen nem lehet elegendő a káros tartalmak elkerülésére. A probléma megoldása összetett, komoly felelősség hárul a szülőkre, de a médiára is, aminek-ahogy a gyermekvédelmi törvény is mondja -biztosítania kell, hogy a gyermekeknek fejlettségüknek megfelelő, ismeretei bővítését segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen, másrészről hogy védelmet élvezzen az olyan káros hatásokkal szemben, mint a gyűlöletkeltés, az erőszak és a pornográfia.

Megoldás lehet valamilyen technikai szűrő beépítése, kódolt csatornák, kódolt televíziók alkalmazása. Az Egyesült Államokban alkalmazott eljáráshoz hasonlóan a mi rendszerünkre is ki kellene dolgozni a digitális technika segítségével egy megfelelő szűrő rendszert. [Az Egyesült Államokban ugyanis a TV-készülékekbe 2000. január 1-vel ún. v-chipet (violence)chipet ültettek be, ami egy blokkoló chip, melynek segítségével a szülő megakadályozhatja, hogy a gyermekek nézzék a káros tartalmú műsorokat. A műsorszolgáltató kötelessége csak az, hogy felhívja a figyelmet a potenciális veszélyforrásra. Így a felelősség kettőjük-a szülő és a műsorszolgáltató- között oszlik meg.]

A műsorokban elterjedt erőszak, szexualitás mellett a másik terület, ahol kiemelten védeni kell a gyermekeket, a reklámszféra. Az utóbbi évekre jellemző, hogy újabb és újabb fogyasztói kört próbálnak a cégek megcélozni termékeikkel, szolgáltatásaikkal. Az egyik ilyen megcélzott közeg pontosan a fiatalkorúak köre. Ennek eredményeként a reklámokat uralja a gyermekeket, mint fogyasztói bázist megcélzó direkt, olykor erőszakos marketing politika. Gondoljunk csak itt a kedves játékfigurákkal reklámozott olyan termékekre, mint a nyuszival reklámozott kakaó, csoki, gumimacikkal kínált gumicukorka, macival reklámozott öblítő, az ajándékokat tartalmazó chips-ek, vagy akár a McDonald’s reklámokra.

Alapvetően az a jellemző, hogy nekik reklámoznak, mert könnyen befolyásolható, megnyerhető közeg, akikben már korán ki lehet alakítani a márkahűséget, másrészt velük reklámoznak, mert a bájos gyerekeken keresztül a felnőttek szívéhez könnyebb eljutni.

(Pl. egy német jogesetben egy 3 éves kislánnyal american express hitelkártyát reklámoztak, amit jogellenes reklámnak minősítettek, mivel a kislány nem is érthette miről beszél.)

A tudatos marketing-fogások komoly és ugyanakkor vitatható előjelű befolyással vannak a gyermekekre, mint apró fogyasztókra. Az egyes európai államokban eltérően vélekednek erről a kérdésről, különbözőek a reklámok etikájáról alkotott nézetek: pl. Svédországban tilos a hirdetés 12 éven aluli gyermekek számára, Franciaországban ezzel szemben úgy tekintik a reklámot, mint ami felkészíti a gyermeket jövőbeli életükre egy fogyasztói társadalomban. Spanyolország pedig egyenesen antidemokratikusnak tartja a reklámtilalmat.

Általában azonban elmondható, hogy az európai államok két fő szempontot tartanak szem előtt: Az egyik, hogy a reklám ne okozhasson a gyermekeknek fizikai, erkölcsi és értelmi károsodást, ezen felül különösen vigyázni kell arra, hogy a reklám ne használja ki a gyermekek természetes hiszékenységét és ragaszkodását.

A magyar jogban a médiatörvény reklámszabályai ezekre a szempontokra tekintettel már hatálybalépésekor szigorúak voltak. A gyermekekre vonatkozó szabályok a 2002-es módosítással sem sokat változtak.

A speciális termékek közül a törvény már hatálybelépésekor tiltotta a dohányáru, fegyver, lőszer, robbanóanyag, kizárólag orvosi rendelvényre igénybe vehető gyógyszer, továbbá gyógyászati eljárás népszerűsítését a reklámokban. Az alkoholtartalmú italok reklámozását ugyan megengedte, de csak meghatározott feltételek betartása mellett. Ezek a korlátozások a 2002-es jogharmonizációs módosítással tovább szigorodtak.

A törvény megállapítja, hogy a reklám nem szólíthatja fel közvetlen formában a kiskorúakat arra, hogy szüleiket vagy más felnőtteket játékok, illetve más áru vagy szolgáltatás vásárlására vagy igénybevételére ösztönözzék. Ez a passztus kifejezetten a reklámok manipulatív jellegét próbálja valamelyest mérsékelni.

További reklámszabálya a médiatörvénynek, hogy a reklám nem mutathat kiskorút erőszakos helyzetben, és nem buzdíthat erőszakra.

(Az ORTT egyik határozatában megfogalmazta a gyermekek médiában való megjelenítésének alapelveit is.)

6. 2002-ben került a módosított törvénybe, hogy a televíziós vásárlás nem szólíthatja fel a kiskorúakat áruk beszerzésére (vásárlására, bérletére) vagy szolgáltatások igénybevételére. (pl. Egy német reklám, azért minősült jogellenesnek, mert kifejezetten a gyermekeket szólította fel arra, hogy hívjanak fel egy telefonszámot, és ott érdeklődjenek a reklámozott játék tulajdonságai felől.)

A reklámokra vonatkozó műsorszerkezeti követelményként szabja a törvény, hogy nem lehet reklámmal megszakítani vagy megrövidíteni azt a műsorszámot, amely tizennégy év alatti kiskorúakhoz szól, és időtartama nem haladja meg a harminc percet. Így valamelyest a rövid gyermekműsorok védve vannak a reklámok ellen. Valójában a gyermekműsorok közötti idők a legmegfelelőbbek a gyermekek behálózására: észre sem veszik, hogy az már nem a gyermekműsor, amikor a szívükhöz közel álló mesefigura el akarja nekik adni cége éppen aktuális csemegéjét.

Érdekes módon a médiatörvény az élelmiszer-reklámra nem tartalmaz előírásokat. Pedig a gyermekekhez szóló reklámok nagy részét a müzliket, sós snack-eket, mogyorókrémeket, burgereket, üdítőitalokat, édességeket ajánló hirdetések teszik ki. A reklámok gyakran problémás élelmiszereket tüntetnek fel egészségesnek. Elgondolkodtató, hogy pl. Angliában tiltott túlzott mennyiségű étel fogyasztására bátorítani a gyerekeket, különösen, ha feltehető, hogy utána a fogukat nem mossák meg, így pl. tilos gyerekeket arra bátorítani, hogy lefekvéshez közeli időpontban ételt vagy italt, különösen édes ételt fogyasszanak. (Ilyen megfontolásból Angliában nem lehetne leadni pl. azt a reklámot, amelyben a család összetalálkozik éjszaka a hűtő előtt, mert mindenki éppen akkor akar joghurtot enni, vagy amikor a télapó éjszaka rakja le az ajándékokat, és a szobából kilopódzó gyermekek a télapó egyik ruhadarabján látott piros pöttyök által megbabonázva elindulnak a hűtő felé.)

A médiatörvény fent ismertetett szabályai kifejezetten az elektronikus médiára vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak, így amennyiben ezek valamely kérdést nem rendeznek, akkor a reklámtörvény mögöttes szabályai alkalmazandóak. Ezen felül a reklámszakemberek munkájuk során az önszabályozás keretén belül elfogadott Reklámetikai kódex gyermekekre vonatkozó rendelkezéseit is figyelembe veszik.

A média és reklámszakma természetesen felelősséggel tartozik a törvény rendelkezéseinek betartásáért, így törvénysértés esetén lehetőség van az ORTT-hez, mint közigazgatási szervhez panasszal fordulni, vagy a bírósághoz folyamodni a jogsértés orvoslásáért, illetve a gyermekek alapvető jogainak megsértése miatt az ombudsman segítsége is kérhető. A reklámok jogsértése esetén alapvetően a fogyasztóvédelmi felügyelőség és a versenyhivatal folytatja le az eljárást.

A fentiekben érintett kérdéseken túl a tömegkommunikációs szféra a digitális technika fejlődésével újabb és újabb kihívások elé állítja a jogalkotókat, melyek általában olyan problémakörben jelentkezhetnek, mely nemzetközi szintű megoldást kíván. Ilyenek pl. az Internettel kapcsolatos problémák, vagy a nemzetközi koordináció szükségessége az Európai Unióba kívülről érkező káros, illegális tartalmak terjesztésének megakadályozásának érdekében, tartalomszűrő rendszerek alkalmazása, a digitális, kódolt televíziózással kapcsolatban felmerülő kérdések.